Kapcsolat: kkvzona@kkvzona.hu, +36 30 475 6782

Ez a szakma a hitelességről szól

A klientúra kiépítése nem egyszerű: könnyű odaadni mindent ingyen, vagy majdnem ingyen. Fenn kell tartani a folyamatosságot, pont annyit adni, amire az ügyfélnek szüksége van. – interjú szakértőnkkel Lepés Mariannával.
Mi volt a foglalkozásod azelőtt, hogy vállalkozni kezdtél? Mit szerettél és mit nem szerettél benne?

L.M.: Alapvetően HR-es vagyok,voltam. A trénerkedés régi szerelmem volt, így a HR feladatok mellett ezt is megtanultam. Az egyik legnagyobb multinál belső (nemzetközi) céges trénerként dolgoztam. Ez már sokkal közelebb állt ahhoz, amit szerettem csinálni. A multis alkalmazotti lét rengeteg lehetőséget rejt magában – és persze ugyanannyi korlátot vagy keretet is. Nézőpont kérdése. Sajnos a két gyerek mellett már nem tudtam nemzetközi tréningeket vállalni, így megváltunk egymástól, és a gyed alatt elvégeztem a coach képzést a GROW-nál. Így lettem coach.

 

 

Miért döntöttél a vállalkozóvá válás mellett? Milyen előnyöket reméltél és milyen nehézségekre készültél? 

L.M.: A tréningeket szerettem, de egyedülálló anyaként nem volt kivitelezhető, hogy havonta sok napot másik országban töltsek. A trénerkedés – számomra – logikus következő lépés volt, hogy a fejlesztést egyéni szinten viszem tovább, coachként. Kicsit önáltató módon azt reméltem, hogy a fejlődés másoknak is olyan fontos, mint nekem. Nos, nem az. Azt gondoltam, hogy nem lesz egyszerű, de az alkalmazotti lét után következő egyéni vállalkozásra sehogy sem lehet felkészülni teljesen.

 

 

Milyen meglepetések értek a karrierváltás után? Mi az, amire nem tudtál felkészülni, vagy ami eszedbe sem jutott? 

L.M.: Mivel nulláról kezdtem mindent, így nulláról kellett felépítenem magam, a szakértői mivoltomat, a vállalkozásomat, a karrieremet, a klientúrámat és mindent. Még ha lenne is egy checklist, ami mentén haladhatok, akkor sem lesz döccenőmentes az út. Azt tudtam, hogy jóval többet kell megmutatni majd magamból, de introvertáltként ez nem egyszerű feladat.

 

 

Melyik a munkád számodra legkedvesebb része? 

L.M.: A coaching, amikor együtt dolgozom valakivel, és látom a fejlődést, látom, ahogy megszületnek a felismerések, ahogy változtat az életén, a hozzáállásán. A másik pedig az írás, illetve amikor tudom, hogy az írásom hatással van az olvasóra – és ezt el is mondja nekem. 

 

 

Melyik területen vannak nehézségeid, nemszeretem részek? 

L.M.: A marketingesebb rész, amikor „el kell adni magam”. Nekem is van ilyen szakértő-betegségem, azt hiszem, hogy ami számomra egyértelmű, az másnak is az, ha én látom a fejlesztés szükségességét, látom az előnyöket, akkor más is fogja anélkül, hogy arról nekem beszélnem kellene. Ráadásul úgy, hogy már nagyon vájt fülű a közönségünk, ismeri a sales-es folyamatokat. De hát nem elég jónak lenni, annak is kell látszani.  

 

Mit a legnehezebb számodra jól kezelni a vállalkozói munkavégzésben? 

L.M.: Ez változó, de mivel egyszemélyes hadsereg vagyok, néha az a rész, hogy mindent én csinálok. A nemszeretem dolgokat is.

 

 

Hogyan oldod meg a határidőre történő munkavégzést a gyermekeid  betegsége vagy egyéb vis major esetén? 

L.M.: Jó barátom az éjszaka. Amúgy is bagoly típus vagyok – ilyenkor csak a másnap kora reggel nem a barátom. Plusz hatékonyságra törekszem. Klassz dolog a maximalizmus, de nem mindig van rá idő és energia.

 

 

Hogyan szerezted az első ügyfeledet? Meglátásod szerint mik a klientúra kiépítésének buktatói? 

A legelső fizetős ügyfél olyan csoportból jött, akivel együtt jártunk vállalkozói-marketing szemléletformáló fejlesztésekre, tréningekre, hallotta, hogy hogy gondolkodom, hogy állok a dolgokhoz, hogy látom a fejlesztést, a coachingot. Azt mondta, hogy neki pont erre van szüksége. A klientúra kiépítése nem egyszerű: könnyű odaadni mindent ingyen, vagy majdnem ingyen. Fenn kell tartani a folyamatosságot, pont annyit adni, amire az ügyfélnek szüksége van. Se többet, se kevesebbet. És hát sosincs hátradőlés, pihi, előre kell gondolkodni, fenntartani a folyamatot.

 

 

Ha a már meglévő tudásod birtokában kezdenéd újra, mit csinálnál másként? 

L.M.: Valószínűleg nem akarnék mindenáron átugrani nehézségeket, kikerülni olyan dolgokat, amelyek alapvető részei a folyamatnak. És persze jobban megtervezném az egészet.

 

 

Figyeled-e a konkurenciát és hogyan befolyásolnak téged a pályatársak? 

L.M.: Szinte egyáltalán nem követem őket, ők nem én és én nem ők vagyok. Ez a szakma a hitelességről szól. Hiába is próbálnék más tollaival ékeskedni, átlátnának rajtam. Ha jó ötletet látok/hallok, akkor azt is át kell engedni önmagamon, magamra kell szabni, formálni.

 

 

Lepés Marianna – Citromfacsaró

Hirdetés