Kapcsolat: kkvzona@kkvzona.hu, +36 30 475 6782

Az lett a küldetésem, hogy magyar webshop tulajokat segítsek

A nyitás után jön az igazi munka! Sokan keresnek meg azzal, hogy hónapok óta vannak már a piacon, de rendelés szinte semmi nem jött még be. - Véghné G. Majával, azaz Webshopladyvel beszélgettünk.
 Mi volt a foglalkozásod azelőtt, hogy vállalkozni kezdtél? Mit szerettél és mit nem szerettél benne?

V. G. M.: Mielőtt vállalkozóvá váltam volna, éveken át egy könyvelőirodában dolgoztam. Eredetileg soha nem vállalkozóként képzeltem el magamat, függetlenül attól, hogy szüleim majdnem egész gyerekkoromban egy nagy céget üzemeltettek.

Eleinte szerettem a könyvelést, a számok világa, illetve az, hogy egy új nyelvet beszélek, a számvitelt, valósággal elkápráztatott.

Ám hamar kiderült, hogy ez nem nekem való. Az alapvetően kreatív, proaktív énem ezen a területen közel sem tudott érvényesülni. Néhány év alatt kiégtem, és már semmi örömömet nem leltem benne, hiába voltam a leggyorsabb könyvelő az irodában. Többezer bizonylat, hibátlanul egy nap alatt – ez sokat számított a 2010-es évek elején, amikor még nyomtatott és kézzel írott számlák tömkelege volt forgalomban.

Miért döntöttél a vállalkozóvá válás mellett? Milyen előnyöket reméltél és milyen nehézségekre készültél?

V. G. M.: Első és legfontosabb, ami ez irányba vitt a kiégésen túl, egy hosszú bullying volt.

Az első munkahelyemen a legfiatalabbként hamar én lettem az utolsó a rangsorban. Ez magával hozta sajnos az állandó, szóbeli terrorizálást, megalázást. Ez odáig fajult, hogy mielőtt felmondtam, többórás sírógörcs ébresztett rá arra, hogy innen sürgősen mennem kell. Mivel a második helyemen csak négy órában tudtak foglalkoztatni, hirtelen sok szabadidőm lett.

Ráadásul akkor nyáron volt az esküvőm, és jelentős mennyiségű pénzt kaptunk nászajándékba, amit okosan akartunk felhasználni.

Mivel az egyik hobbim a gyöngyfűzés, így elsőként abban gondolkodtam.

Ám akkoriban nagyon nehezen mentek a kézműves késztermékek, nem voltak annyira megbecsülve, mint manapság. (Ez a tendencia azóta sokat javult, és úgy látom, felfelé is ível.) Így az ékszerkészítést és a mintakészítést hamar elvetettem.

Egyszer, már az esküvőnk után, miután ellenőriztem az egyik rendelésemet egy gyöngyös webáruházból, mondtam a páromnak: „Biztos, hogy jó üzlet ez a gyöngy webshop, ezt én is tudnám csinálni. Nem kezdünk bele?”

Én lepődtem meg a legjobban, mikor ő azonnal rávágta, hogy DE!

Néhány hónap múlva már meg is nyitottuk, persze teljesen zöldfülűen, leginkább a párom webes hátterére és az én könyvelői ismereteimre támaszkodva.

A legnagyobb nehézség benne a rengeteg munka volt – hétvégéken 10-12 óra simán elment vele, hétköznapokon pedig munka után 4-5 is.

Nagyon izgalmas dolgokat éltünk át, az egyik legnagyobb online bolttá váltunk a piacunkon, és élesben tesztelhettem az időközben megszerzett marketing tudást.

Így meg is gyászoltam kicsit, amikor végül tavaly bezártuk, mivel a gyöngypiac sajnos már régóta lefelé ment, másrészt a WebshopLady márkám mellett nem volt kapacitásom egy webáruházat is üzemeltetni.

A WebshopLady-nek, vagyis a webáruház szakértő és üzleti mentoringnak az a története, hogy egy területet nagyon megszerettem a munkámban – ez pedig a marketing. Bevallom, imádom nézni, ahogy egy-egy jó kampány után látom bejönni a megrendeléseket egymás után. Ekkor azt érzem, hogy a munkám gyümölcse beérett.

Aztán láttam, hogy egyre több a webshop, de nincs igazán olyan, aki segítené őket abban, hogyan tűnjenek ki a többi webáruház közül. Csak olyan, akinél megtanulják, hogyan nyissák meg az online boltjukat, mit állítsanak be benne.

Ám a nyitás után jön az igazi munka! Sokan keresnek meg azzal, hogy hónapok óta vannak már a piacon, de rendelés szinte semmi nem jött még be.

Milliós összegeket költöttek sokszor erre, és nem egyszer munka mellett kezdték el az egészet. A kiforrott stratégia viszont sajnos hiányzik. A legtöbb esetben nincs kidolgozva az álomvevőjük, nincs koncepció a közösségi média jelenlétre, a hírlevélre, a hirdetésekre. Van a webshop, az alapbeállítások megvannak, és ennyi.

Ez 2012-ben még működött – én sem rögtön marketinggel kezdtem (bár tény, hogy már az elejétől mentek hirdetések, amik nagyon jól teljesítettek). Ám később már ki kellett tanulnom, és megtapasztaltam, hogy mekkora ereje van a jó marketingnek: amikor egy hónap duplázza az előzőt, csupán amiatt, hogy jobb hírlevelet írunk meg, hihetetlen!

A COVID alatt még inkább erősödött ez a trend. Akik eddig nem akartak nyitni, azokban is megérett, hogy legyen egy online felületük. Látva a mostani trendet, ez csak erősödni fog, hiszen 2020-ban átlépte az ezermilliárd forintot a magyar webáruházak összesített forgalma.

Így az lett a küldetésem, hogy magyar webshop tulajokat segítsek abban, hogy minél jövedelmezőbb, bevételduplázó üzletük legyen, tartós eredményekkel. Szeretném, ha ezáltal a gyermekeiknek vagy akár az unokáiknak is biztosítani tudnák a jobb oktatást, és a magasabb életszínvonalat.

Milyen meglepetések értek a karrierváltás után? Mi az, amire nem tudtál felkészülni, vagy ami eszedbe sem jutott?

V. G. M.: Az idő fogalma teljesen átalakul ilyenkor. Erre szerintem nem lehet eléggé felkészülni. Alkalmazottként megszokja az ember, hogy általában nem a teljesítménye után fizetik, hanem az órái után. Itt nem fizetik ki nekem az időt, amit mondjuk azzal töltöttem, hogy megírjak egy hírlevelet, vagy egy új e-learning anyagot készítsek el.

Így rögtön kettő dolog jön elő:

Egyrészt a hatékonyság és fókuszálás, másrészt a jó marketing stratégia; ugyanis nem elég elkészíteni vagy feltölteni valamit a webáruházba, azt el is kell adni.

Melyik a munkád számodra legkedvesebb része?

V. G. M.: Én azt szeretem benne legjobban, amikor webinárokat illetve személyes konzultációkat tartok. Imádom, amikor a mentoráltjaim mesélik, hogy miket értek el. Olyan büszke vagyok rájuk, hiszen én mindig is tudtam, hogy több van bennük. Az egész alatt flowba kerülök.

Ez igaz az egyik új területemen is, ugyanis szakképzett coach is vagyok már. Teljesen más, mint mentorálni, ott az lep meg mindig, hogy néhány jó kérdés hatására milyen hihetetlen változásokat érnek el emberek.

A kettő kombinációjával tudom, hogy a határ a csillagos ég!

Melyik területen vannak nehézségeid, nemszeretem részek?

V. G. M.: Nem szeretem még mindig az adminisztrációt, de muszáj megcsinálni.

Bevallom, a fókuszált munkavégzés sem mindig könnyű, és az, hogy elengedjek bizonyos dolgokat. Annyi szuper ötletem van, de tudom, hogy nem mindre van energiám megvalósítani, illetve némelyik túl sok időt és erőforrást vonna el, mire profit is lenne belőle.

A fókuszálásban már érek el jó eredményeket, erre szeretnék még jobban figyelni a közeljövőben.

Mit a legnehezebb számodra jól kezelni a vállalkozói munkavégzésben?

V. G. M.: Bizonyos nemszeretem feladatokra rávenni magamat. Ezeket egy napra szoktam tenni, hogy legalább akkor egyszerre megcsinálom az összeset – még mindig jobb, mint több napon át szenvedni velük!

Hogyan oldod meg a határidőre történő munkavégzést vis major esetén?

V. G. M.: Nagyon igyekszem, hogy ne kelljen elnézést kérnem emiatt. Persze van, amikor ez előfordul. Eleinte túl sokat vállaltam túl kevés időre. Most már sokkal jobban végiggondolom, hogy mi az, ami belefér, és mi nem. Szerintem ha valaki késik valamivel, ismerje el, hogy hibázott. Nem vagyunk tökéletesek. Vagy akár előre is jelezheti, hogy „ez most nem fér bele, hiába gondoltam, hogy bele fog”.

Minden, mint ez is, csak kommunikáció kérdése, és szerintem luxus arra fogni a késést, hogy „nem volt időm, jajj, közbejött minden”, de ezt is csak utólag mondom meg, amikor már ha kérdezik. Tiszteljük a másikat azzal, hogy korrekten állunk hozzá!

Hogyan szerezted az első ügyfeledet? Meglátásod szerint mik a klientúra kiépítésének buktatói?

V. G. M.: Facebook csoporton keresztül. Sokan nem használják még mindig, de jól lehet hirdetni akár sajátban, akár más csoportjában, ahol erre engedélyt is adnak.

A buktató legfőképpen az a legtöbb esetben, ha nem tudjuk, hogy kiket akarunk kiszolgálni, és kiket nem! Ezt nagyon fontos már az elején tisztázni, ugyanis ameddig ezzel nem tudja ezt az ember, addig sok kellemetlen ügye lehet. Például nem fizet időben az ügyfél, vagy olyan munkája lesz, amit nem szívesen csinál meg. Nem kell mindenkit elvállalni, arra se idő, se energia nincs!

Ha a már meglévő tudásod birtokában kezdenéd újra, mit csinálnál másként?

V. G. M.: Két dolgon mindenképpen változtatnék. Egyrészt kevesebb árut vásárolnék a webshopomba, a pénz nagy részét pedig önfejlesztésre, tanulásra és marketingre fordítanám.

Emellett meg a fókuszálásra sokkal többet koncentrálnék, mint korábban.

Figyeled-e a konkurenciát és hogyan befolyásolnak téged a pályatársak?

V. G. M.: Figyelem persze, habár már közel sem annyira, mint régebben, és nem is annyit. Nehéz, mert az ember óhatatlanul összehasonlítja magát velük, ami nem szerencsés. Azontúl, hogy sokszor olyan dolgokat is hajlamos az ember átvenni tőlük, ami lehet, hogy nála nem működik.

Rossz érzéseket is okozhat, hogy miért nem tart még ott az ember lánya, vagy a másik gyorsabban halad. Ám ettől még nem lesz jobb az ember, csak demotiváló érzések kezdik elönteni. Így most már azt állapítottam meg, hogy a legjobb, ha a saját utamon haladok, és legfeljebb néha-néha inspirálódok, és azokat az ötleteket is megnézem, hogy egyáltalán a cégemre lehet-e szabni, működik-e nálam is. Azt soha ne felejtsük el, hogy mindenki – akármilyen híres legyen is – sokszor tesztel, próbálkozik új és új dolgokkal. Egyáltalán nem biztos, hogy ő tudja a tutit.

 

Véghné G. Maja – www.webshoplady.hu

Az interjút készítette: KKVZÓna

Hirdetés