Kapcsolat: kkvzona@kkvzona.hu, +36 30 475 6782

Új beszállítói rendszert indít helyi termelőknek 1,7 milliárd forintból a Spar

A Gazdasági Versenyhivatal eljárásának eredményeként a Spar 2021-ben új, regionális beszállítói rendszert alakít ki, amelynek teljes kiépítése 2022-ben fejeződik be; az 1,7 milliárd forintos program növeli a magyar kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeit, emellett új munkahelyeket is teremt.

    Az áruházlánc keddi tájékoztatása szerint az új beszállítói rendszer célja, hogy minél több, a termelő tevékenységét magas színvonalon végző kis beszállítót integráljon régiós szinten. Olyan kisebb magyar beszállítókat és termelőket keresnek, akik elérhető áron minőségi hazai terméket állítanak elő, és hosszú távon fenntartható termékelérhetőséget biztosítanak. A program közvetlenül szolgálja a helybeli gazdaság erősítését, egyben arra törekszik, hogy megtalálja a legrövidebb szállítási útvonalat, amellyel hozzájárul a fenntartható gazdálkodáshoz és gyártáshoz.
    A “Régiók Kincsei” kezdeményezés a Sparnál 2022 végéig 23 új munkahelyet teremt, és a beszállítóknál is növelheti az alkalmazottak létszámát – jelezték.
    A helyi kistermelő beszállítók értékesítési lehetőségeinek növelésére a Spar fokozatosan hat regionális szállítói központot alakít ki Nyíregyházán, Pécsen és Győrben, illetve Székesfehérváron, Zalaegerszegen és Hódmezővásárhelyen, a központok az utóbbi három településen már 2021-ben megnyitnak.


    A regionális rendszer 90 százalékban új mikro-, kis- és közepes méretű beszállítóknak biztosít lehetőséget, egyúttal bővül kapcsolata az üzletlánc jelenlegi kistermelő partnereivel. A vállalat beszállítói akadémiát is létrehoz, hogy  a minőségbiztosítás, a logisztika, a raktározás és a marketing területén oktatással segítse a beszállítókat.
    Az új programhoz a hat megyei régióközpont körzetében álló 10-13 Spar áruház kapcsolódik. A vásárlók a piros almát ábrázoló logóról és a “Régiók Kincsei” feliratról ismerhetik meg a termékeket a Spar üzleteiben.


    A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 2020. decemberében közölte: versenyfelügyeleti eljárásának eredményeként a Spar új, regionális beszállítói rendszert alakít ki. A GVH szerint a Spar bónuszrendszere indokolatlanul és egyoldalúan írt elő díjakat a beszállítóknak azért, hogy termékeik a bolthálózat polcaira kerülhessenek. A nemzeti hatóság a jogsértés megállapításán túl úgy határozott, hogy bírság kiszabása helyett a cég által vállalt kötelezettségek teljesítését írja elő. A GVH Versenytanácsa úgy ítélte meg, hogy a kalkulált bírságösszegnél nagyobb a kötelezettségvállalási program társadalmi haszna, az 1,7 milliárd forintos költségvetésű és 23 munkahelyet teremtő jóvátételi program közvetlenül szolgálja a közérdeket.

Hírforrás:

Hirdetés